leszakadt plüssnyúl fej

JAK-blog 3.

A JAK tábor negyedik napján már-már valamiféle nyári jelleget kezd ölteni az időjárás – a jégtömbökből kiolvadnak a nyugdíjasok, s kifacsarják a lángosból mind a fokhagymás naptejet – a strandon aztán mindenki úgy tesz, mintha a 26 fok valamiféle istentelen kánikula lenne, a régi gyerekkori nyarak napozóinak piszkozataiként heverésznek szerte a fűben, a parton lófráló szatír lába között egy olvadozó Balaton szelet csöpög, végül kettétöri valaki a meredező csokis nápolyit. Egyedül a nyakba akasztható pénztárcát hiányolom, amivel sörhasú, fecskenadrágos, piros vállú férfiak rontanak be emlékezet-tavamba, és arra gondolok, én már felnőtt fejjel én is vennék olyat és biztos cigit tartanék benne. De sehol nem kapni, a Balaton sem a régi már, hol vannak a játék markoló gépek, amibe pénzt dobtál, és a kart ráncigálva végül egy leszakadt plüssnyúl fejjel lettél gazdagabb,

Reggel a táborban néhány JAK-os elhagyott emlékképeit kutatja a portán – mások próbálják visszaverni a zuhanyzókban riogató mocsárszörnyek hordáját, ugató kutyaként csattog a lápi osztrigatelep. Hamarosan beindulnak az írói szemináriumok, hattyút kopasztanak, s jegyzetelnek a kitépett tollakkal, a madár pedig fáradtan a menzába andalog, ahol mirelit húspogácsává kalapálják, amitől persze sokan rögtön vegetáriánus fogadalmat tesznek a gyanakvó konyhás néninek. Akadnak persze kisebb ellentétek a személyzettel, de semmi olyasmi, amit az örök mosolyszünet ne oldana meg.

A délután a könyvbemutatók jegyében telik – a megcsúszott szerkesztői és nyomtatási munkák miatt egyedül Nemes Z. Márió a A preparáció jegyében című, kritikákat és esszéket tartalmazó könyve testetlen még, ám csupán néhány nap és ez is megjelenik.

Este aztán beindul a zene: retro muzsikával és Die Antwoord-al egyaránt gargalizál az időközben feltámadt és megüdvözült hangszóróból – a csapat láthatóan egyre fáradtabb, ahogy telik a hét, ám ez nem jelenti azt, hogy bárki is korábban feküdne a szokásos hajnalnál, s bár az anyagi készletek lassú kimerülése miatt sokan már inkább a boltból szerzik be a hörpinteni valót, mégsem akad egy ülésnyi fjord a kocsmában.

Az ötödik nap a közgyűlés napja – egyben a tábori hét legmelegebb délutánja, így megoszlik a társaság: valaki a víz felé veszi az irányt, van aki a szavazást gyakorolgatja a büfében vett kávét emelgetve, amiben apró vitorlás hajók egyensúlyoznak a fekete hullámokon – később a gyűlésen megszavazzák az új tagokat, akiket majd feláldozhatunk az elszabadult szennyes ruhákból és üres üvegekből összeállt hatalmas rovar-szörnynek, amely napok óta a szálláson garázdálkodik, Oravecz Nóra alakú petéit potyogtatva potrohából.

Este persze mindenki kellően kiélt, de próbál mégsem az lenni – ez az utolsó éj, a rémhírek szerint embertelen időpontban, 8-kor már el kell hagyni a szállást. Néhányan úgy döntenek, inkább le sem fekszenek akkor, másokat pedig megsavanyít a holnapi másnapos hosszú vonatút gondolata – a homlokukból előrontó apró IC-k egy ideig a gyorsan ürülő sörösüvegek körül szlalomoznak, majd elkúsznak a sötét Balaton felé, ahol siklóként csusszannak a vízbe. Eltűnt pénztárcák repülnek át az égen, a szobámba térve egy régimódi játékmarkoló gép fogad. Üvege mögül leszakadt nyúlfejek merednek rám, a fémkarokat mozgatva kihalászom a legkevésbé véreset, s lefekszem vele aludni. Álmomban egy nyakba akasztható műanyag pénztárca hengerébe vagyok zárva. Majd valaki letekeri a kupakot, és besüt börtönömbe a napfény. Fölöttem a balatoni ég és József Attila szigorú arca – benyúl, kivesz, kifizet velem egy utolsó fröccsöt a büfében, mielőtt érkezik a vonat.

Komor Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.