Elszívja az embert egy szál cigi

JAK-tábor blog 2.

A JAK tábor második és harmadik napja – kicsit ázik már le az emberről az aurája, bár elsősorban reggel érezni ezt, amikor sikoltozni kezd egy ébresztő mobil, és belegondolunk, hogy voltaképp még az előbb bújtunk ágyba, vagy amikor szembesül az ember a szobában felgyűlt lim-lommal, ami csápokat kezd növeszteni, és sötét terveket dédelget rovaragyában, hogy még hatalmasabbra nő majd megindul bekebelezni az üdülőket. Persze lehetne rendszerezni, de a nap mégiscsak induljon úgy, hogy a teraszon elszívja az embert egy szál cigi, s ha már kitette a lábát a szobából, szűkülő körökben a reggeliző helyet kezdi kerülgetni, ahol néhány szemérmetlen briós már a cukros tangavonalát domborítja.

Szerdán masszív viharfelhők győzködték a nyaralókat, hogy talán fölösleges volt fürdőruhát a táskába pakolni – befért volna helyette még egy doboz tüdőrák, ne adj isten egy téli sapka – a leszakadó zuhé hamar lehámozta a tintát az étlap-papírból készült hattyúkról, s így már sose tudjuk meg, miféle finomságokat hoztak volna fel nekünk a tó aljáról. A kisebb Balaton méretűvé nőtt tócsákat kerülgetve végül kisüt a nap – s ezzel együtt megcsillan a remény, hogy a hűs őszt valamiféle kellemes tavasz követi így augusztusban. Az este persze így is pulóver gyanús – főként azoknak, akik leizzadtak egy-egy Prodigy szám alatt a JAK partyn, amiről később sajnos kiderül, hogy a továbbiakban némasági fogadalmat tesz – az elromlott hangosítót szűk családi körben temetik vagy hamvasztják – ez még nem dőlt el.

Szeretnénk persze mi is híresek lenni, ha már írótáborba jöttünk, és elhatározzuk, hogy összeverekszünk valakivel, de végül mindenkit túl erősnek látunk, még a nőket is, gyerekek pedig este már nincsenek a parton, így marad inkább a békés beszélgetés és a pár óra alvás, a reggeli mobilcsörgés és a terebélyesedő lim-lom-csótány, amelynek kövér potroháról már zokni-ivadékai csüngnek. Persze lehetne rendszerezni, de a nap mégiscsak induljon úgy, hogy a teraszon elszívja az embert egy szál cigi, s ha már kitette a lábát a szobából, szűkülő körökben a reggeliző helyet kezdi kerülgetni, ahol a szemérmetlen hattyú parizer már zsemlebuciban élvezkedik.

Csütörtök reggel már sokan a délutáni Parti Nagy Lajos programról beszélgetnek, szép számban össze is gyűlünk a művelődési házban, ahol rögtön nekiszegezik az írónak a sokat ismételt, de mindig releváns kérdést: szabad-e, érdemes-e az aktuálpolitikát taperolnia az asztal alatt az irodalomnak.

Kicsit már felzabált engem ez az egész – vallja be Parti Nagy, s hozzáteszi, a kedvét talán az vette el elsősorban, hogy nem tudja már abszurdabbá faragni azt, ami már önmagában is annyira abszurd, hogy elég csak a papírt alátartani, amire az szépen rácsöpög s íróként ez már nem olyan nagy kihívás. A műsor végén az írószervezetek kérdése is felmerül – mennyire érdemes a párt-tüzeknél melegíteni a kezeket – a konklúzió, hogy mégis csak a közös értékek mentén van értelme szerveződni.

Leszáll az éj, régi audio kazetta szalagokat hoz fel egy hattyú a sötét tóból, lenyeli, majd egy régi Padödö szám kezd recsegni a testéből. A stég-lécekből felépülő fa-transzformerek elandalognak egy utolsó fröccsért a büfébe. Ideje halálos vírusokat gyártani irodalmi performanszként, de persze mindig akad, aki a nukleáris apokalipszisre szavaz. De én már rég nem vagyok optimista.

Komor Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.