A JAK elnökségének pályázati kiírásai a Tanulmányi Napok, a Középiskolás fokon és a Műfordító Tábor programfelelősi pozíciójára

A JAK elnökségének pályázati kiírása a JAK Tanulmányi Napok programfelelősi pozíciójára

1. A programfelelős feladata a JAK Tanulmányi Napok szervezése, továbbá a szervezet évközbeni tevékenységének segítése.

2. A programfelelős megbízatása 2 évre szól, amelyet a JAK alapszabálya 3.2.3 pontjának értelmében a közgyűlés indokolt esetben még egyszer, ugyanilyen időtartamra meghosszabbíthat. A programfelelős 2014. szeptember 1-jétől lép alkalmazásba. A programfelelős első megbízatása a XX. Tanulmányi Napok megszervezése lesz.

3. A pályázó aktív JAK-tag legyen.

4. A programfelelős az elvégzett munkáért tiszteletdíjat kap, ezt a saját maga által megpályázott összegekből fedezi. Ennek a díjazásnak a mértékéről az alapszabály 3.2.3. pontjának értelmében a felügyelő bizottság jóváhagyásával az elnök dönt.

5. A pályázó rendelkezzen szervezői gyakorlattal, továbbá képes legyen pénzszerzési, gyakorlati feladatok ellátására.

6. A pályázó rendelkezzen átfogó ismeretekkel a kurrens irodalomtudományi tendenciákról, kutatási irányzatokról, azok hazai képviselőiről, intézményeiről, legyen nyitott az interdiszciplináris megközelítésekre, valamint jártas legyen a kortárs művészetek és kultúra világában.

7. Pályázati tervet kérünk írásban, amely tartalmazza a pályázó szakmai és menedzselési elképzeléseit, valamint szakmai önéletrajzát és publikációs listáját is.

8. A pályázat beküldésének határideje: 2014. augusztus 21. (csütörtök)

9. A pályázatokat elektronikusan a jak@jozsefattilakor.hu címre kérjük benyújtani, a beérkezésről a JAK visszajelzést küld. A pályázatok előzetes elbírálását, regisztrációját – annak vizsgálatát, hogy a pályázati kiírás formai kritériumainak megfelelnek-e – az elnökség végzi. Hiánypótlásra egy alkalommal nyílik lehetőség, melyre a JAK 2014. augusztus 23-ig küld ki felszólító levelet. A formailag megfelelő pályázatokat az elnökség iktatja, és erről a pályázókat levélben értesíti 2014. augusztus 24-ig, és elhelyezi a JAK honlapján.

10. A pályázatokat a JAK nyári közgyűlése fogja elbírálni Balatonszemesen (2014. augusztus 30.). Ezt megelőzően az elnökség által formailag megfelelőnek talált pályázatokat minden JAK-tag megkapja e-mailben, vagy akár a JAK irodájában is elolvashatja. A közgyűlésen a pályázók a pályázatukat röviden ismertetik, s módjukban áll a tagság pályázatukkal kapcsolatos kérdéseire felelni. Ezt követően – az alapszabály 3.1.10. pontjának értelmében – a közgyűlés titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt.

Budapest, 2014. július 21.
A JAK elnöksége

 

***

 

A JAK elnökségének pályázati kiírása a Középiskolás Fokon programfelelősi pozíciójára

1. A programfelelős feladata a JAK Középiskolás fokon című programjának szervezése, továbbá a szervezet évközbeni tevékenységének segítése. A tevékenységi kör kortárs szerzők meghívásával – az ország különböző pontjain – tartott rendhagyó irodalmi órákat, valamint középiskolásoknak hirdetett kritikai kurzusokat, íróiskolákat is magában foglalhat.

2. A programfelelős megbízatása 2 évre szól, amelyet a JAK alapszabálya 3.2.3 pontjának értelmében a közgyűlés indokolt esetben még egyszer, ugyanilyen időtartamra meghosszabbíthat. A programfelelős 2014. szeptember 1-jétől lép alkalmazásba.

3. A pályázó aktív JAK-tag legyen.

4. A programfelelős az elvégzett munkáért tiszteletdíjat kap, ezt a saját maga által megpályázott összegekből fedezi. Ennek a díjazásnak a mértékéről az alapszabály 3.2.3. pontjának értelmében a felügyelő bizottság jóváhagyásával az elnök dönt.

5. A pályázó rendelkezzen szervezői gyakorlattal, továbbá képes legyen pénzszerzési, gyakorlati feladatok ellátására.

6. A pályázó rendelkezzen középiskolai tanári tapasztalattal, legyenek átfogó ismeretei a kortárs írók munkáit, működését illetően, képes legyen kapcsolatokat kiépíteni a különböző iskolákkal és képviselőikkel, valamint kreatív pályázatok kidolgozására.

7. Pályázati tervet kérünk írásban, amely tartalmazza a pályázó szakmai és menedzselési elképzeléseit, valamint szakmai önéletrajzát és publikációs listáját is.

8. A pályázat beküldésének határideje: 2014. augusztus 21. (csütörtök)

9. A pályázatokat elektronikusan a jak@jozsefattilakor.hu címre kérjük benyújtani, melyek beérkezéséről a JAK visszajelzést küld. A pályázatok előzetes elbírálását, regisztrációját – annak vizsgálatát, hogy a pályázati kiírás formai kritériumainak megfelelnek-e – az elnökség végzi. Hiánypótlásra egy alkalommal nyílik lehetőség, melyre a JAK 2014. augusztus 23-ig küld ki felszólító levelet. A formailag megfelelő pályázatokat az elnökség iktatja, és erről a pályázókat levélben értesíti 2014. augusztus 24-ig, és elhelyezi a JAK honlapján.

10. A pályázatokat a JAK nyári közgyűlése fogja elbírálni Balatonszemesen (2014. augusztus 30.). Ezt megelőzően az elnökség által formailag megfelelőnek talált pályázatokat minden JAK-tag megkapja e-mailben, vagy akár a JAK irodájában is elolvashatja. A közgyűlésen a pályázók a pályázatukat röviden ismertetik, s módjukban áll a tagság pályázatukkal kapcsolatos kérdéseire felelni. Ezt követően – az alapszabály 3.1.10. pontjának értelmében – a közgyűlés titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt.

Budapest, 2014. július 21.
A JAK elnöksége

 

 

***

A JAK elnökségének pályázati kiírása a Műfordító Tábor programfelelősi pozíciójára

1. A programfelelősök feladata a nagy hagyománnyal rendelkező JAK Műfordító tábor című programjának szervezése, a tábor infrastruktúrájának és programjának megszervezése, koordinálása, a fellépők meghívása, továbbá a szervezet évközbeni tevékenységének segítése.

2. A programfelelősök megbízatása 2 évre szól, amelyet a JAK alapszabálya 3.2.3. pontjának értelmében a közgyűlés indokolt esetben még egyszer, ugyanilyen időtartamra meghosszabbíthat. A programfelelős 2014. szeptember 1-jétől lép alkalmazásba.

3. Párosok pályázatait várjuk, legalább az egyik pályázó JAK-tag legyen, és a másik se töltse be a JAK tagság korhatáraként meghatározott 41. életévet. Amennyiben a pályázatot elnyerik, és az egyikük nem tag, lépjen be a JAK-ba.
4. A programfelelősök az elvégzett munkáért tiszteletdíjat kapnak, ezt a saját maguk által megpályázott összegekből fedezik. Ennek a díjazásnak a mértékéről az alapszabály 3.2.3. pontjának értelmében a felügyelő bizottság jóváhagyásával az elnök dönt.

5. A pályázók rendelkezzenek szervezői gyakorlattal, továbbá képesek legyenek pénzszerzési, gyakorlati feladatok ellátására.

6. A két pályázó rendelkezzen átfogó ismeretekkel a kortárs írók és műfordítók munkáit, működését, valamint a könyvkiadás legújabb tendenciáit illetően, továbbá legyen megfelelő nyelvismeretük legalább egy-egy idegen nyelvből.

7. Pályázati tervet kérünk írásban, amely tartalmazza a pályázók szakmai és menedzselési elképzeléseit, valamint szakmai önéletrajzát és publikációs listáját is.

8. A pályázat beküldésének határideje: 2014. augusztus 21. (csütörtök)

9. A pályázatokat elektronikusan a jak@jozsefattilakor.hu címre kérjük benyújtani, melyek beérkezéséről a JAK visszajelzést küld. A pályázatok előzetes elbírálását, regisztrációját – annak vizsgálatát, hogy a pályázati kiírás formai kritériumainak megfelelnek-e – az elnökség végzi. Hiánypótlásra egy alkalommal nyílik lehetőség, melyre a JAK 2014. augusztus 23-ig küld ki felszólító levelet. A formailag megfelelő pályázatokat az elnökség iktatja, és erről a pályázókat levélben értesíti 2014. augusztus 24-ig, és elhelyezi a JAK honlapján.

10. A pályázatokat a JAK nyári közgyűlése fogja elbírálni Balatonszemesen (2014. augusztus 30.). Ezt megelőzően az elnökség által formailag megfelelőnek talált pályázatokat minden JAK-tag megkapja e-mailben, vagy akár a JAK irodájában is elolvashatja. A közgyűlésen a pályázók a pályázatukat röviden ismertetik, s módjukban áll a tagság pályázatukkal kapcsolatos kérdéseire felelni. Ezt követően – az alapszabály 3.1.10. pontjának értelmében – a közgyűlés titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel dönt.

Budapest, 2014. július 21.

A JAK elnöksége

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.