Szex a nappaliban … egy kis Hazai – az Irodalmi Sátor programjai a VOLT Fesztiválon

IRODALMI SÁTOR 2014

Az elmúlt évek hagyományait folytatva a JAK idén is részt vesz az Volt Fesztivál Irodalmi Sátrának programjain.

A JAK beszélgetésein Pallag Zoltán idén Könyvhétre megjelent Noir című verseskötetét Oláh Gergely Mátéval közös Csak a mai nap című fotódokumentációjával együtt mutatjuk be, egy másik napon pedig Fehér Renátó, a Garázsmenet című verseskötet szerzője lesz a vendégünk. Továbbá lesz Csion Slam, azaz Csider István Zoltán és Pion István közös slam műsora. A JAK által támogatott művészeti projektek közül pedig az InstaVers, a JAKPass, a Búspoéták vizuális munkáit, a Vagány históriák fényképészeti műalkotásait, valamint az Író Cimborák Hét határon című nemzetközi meseprojektjét ismerheti meg a közönség.

Az Irodalmi Sátor változatos és színvonalas programjait a JAK mellett a Szépírók Társasága és a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére támogatásával valósulnak meg.

A szervezők az idei Irodalmi Sátrat Hazai Attila író és rockzenész emlékének ajánlják.

Részletes program

ELSŐ NAP 2014, július 2. szerda
14:00 Csápold velünk a rímeket! Közös hangos versolvasás
15:00 Attiláról – a Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére és a hagyaték bemutatása
Vendég: Sarankó Márta és Garaczi László, Moderál: Kiss Judit
16:00 Attila a barát és az alkotótárs
Vendég: Németh Gábor és Cserna-Szabó András, Moderál: Czinki Ferenc
17:00 Noir + Csak a mai nap: Pallag Zoltán könyvbemutatója és Oláh Gergely Máté fotódokumentációja, Moderál: Czinki Ferenc

MÁSODIK NAP 2014, július 3. csütörtök
14:00 Csápold velünk a rímeket! Közös hangos versolvasás
15:00 Kritikai viharok – Téma: Amerikai pszicho és Budapesti skizo, Szex a nappaliban
Vendég: Darabos Enikő és Farkas Zsolt, Moderál: Palágyi Ildikó Brigitta
16:00 Szia – Farkas Zsolt könyvbemutató, Moderál: Palágyi Ildikó Brigitta
17:00 Kép meg vers: InstaVers + Búspoéták + JAK Pass
Vendég: Borda Réka és Kele Dóri, Moderál: Kiss Judit

HARMADIK NAP 2014, július 4. péntek
14:00 Csápold velünk a rímeket! Közös hangos versolvasás
15:00 Garázsmenet – Fehér Renátó könyvbemuataója, Moderál: Czinki Ferenc
16:00 Attila és a film – Téma: a Rám csaj nem volt még ilyen hatással és a Cukorkékség
Vendég: Déri Miklós és L. Varga Péter, Moderál: Darabos Enikő
17:00 Gyerekdolog: Író Cimborák és a nemzetközi kiállítás
Vendég: Mészöly Ági és Acsai Roland, Moderál: Hegedűs Ágota

NEGYEDIK NAP 2014. július 5. szombat
14:00 Csápold velünk a rímeket! Közös hangos versolvasás
15:00 Attila az író – Téma: a minimalizmus és a műfordítás
Vendég: Nagy Ildikó Noémi és Berta Ádám, Moderál: Hegedűs Ágota
16:00 Vagányok, Vagány Históriák
Vendég: Nagy Márti és Bach Máté
17:00 Csion Slam: Csider István Zoltán és Pion István slam műsora, valamint egy beszélgetés, Moderál: Czinki Ferenc

ÖTÖDIK NAP 2014. július 6. vasárnap
Attila a rock zenész – Téma: Hazai Ízek, Pepsi Érzés
JAM
volt2014_k

 

A JAK programjait a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.